A FANUC története

Nagy utat tettünk meg.

1956-os indulása óta, amikor Dr. Inaba Szejuemon, a vállalat alapítója az elsők között dolgozta ki a numerikus vezérlés (NC) koncepcióját, a FANUC folyamatosan a világ gyártási forradalmának élvonalában szerepel. Az 1950-es évek végén az egyetlen gép automatizálásával induló kezdetektől a rákövetkező évtizedek teljes gyártósorokat automatizáló megoldásaiig Dr. Inaba azzal indította el ezt az áttörést jelentő fejlődést, hogy feltalálta az első elektromos impulzust használó motort, amelyhez numerikus vezérlőt programozott, és ezt behelyezte egy szerszámgépbe.
Dr. Inaba és csapata, akik folyamatosan arra törekedtek, hogy kiszélesítsék az automatizálás határait, növeljék a termelékenységet és a költségek csökkentése mellett egyre jobb termékeket állítsanak elő, ezt követően egy olyan robotot fejlesztettek ki, amely ugyanezeket az alapelveket alkalmazva tölti be a szerszámgépet.
Dr. Inaba munkája hamarosan azt eredményezte, hogy a világ más gyártói és géptervező vállalatai szintén előnyt kovácsoltak ebből a technológiából, csökkenteni tudták költségeiket és növelni tudták termelékenységüket. Világvezető termékeivel pedig, mint például a ROBOCUT, a ROBODRILL és a ROBOSHOT, amelyek a 70-es – 80-as évek végén forradalmi változást jelentettek a gyártásban, a FANUC egyre szélesebb körű ipari alkalmazások és ügyfelek számára tudott optimalizált megoldásokat kínálni. Japánban a FANUC az első olyan vállalat lett, amely automatizált gyárat alakított ki és üzemeltetett NC- szerszámgépek és robotok használatával.
A megalapítása eltelt 60 évnyi tapasztalatával, valamint a világszerte üzembe helyezett több mint 3,6 millió CNC-vezérlőjével és 400 000 robotjával a FANUC a világ vezető vállalata a gyártásautomatizálás terén. Csak egy dolog maradt ugyanaz: A FANUC továbbra is mélyen elkötelezett az iránt, hogy kiszélesítse az automatizálás határait, és segítsen ügyfeleinek gyártási folyamataik optimalizálásában.